Találja ki a gondolatainkat!

Photo by Sven Mieke on Unsplash

Legszívesebben azt mondanám, hogy még mielőtt bármibe is belefogsz, keress egy tervezőt. Mindjárt elmondom, miért. De előbb jöjjön az, hogy miért nem életszerű a fenti eljárás. Először is, a kiválasztott telektől nagyon sok minden fog függni. A mi kis földünknek csapott az utcafrontja, vagyis egy ötszög boldog tulajdonosai vagyunk. A mi városunkban a helyi szabályozás azt írja elő, hogy a ház homlokzatának 1/3 része rajta kell, hogy feküdjön az utcafronton, természetesen ebbe beleértve a kötelező előkertet is. A tervezőnknek például ezt eléggé számításba kellett vennie. 

A másik dolog, hogy milyen a tájolása a teleknek. Nem célszerű a nappalit északra tervezni. 

Aztán vannak keskeny, de hosszú, valamint a széles, de ugyanakkor rövid telkek. A 10 méternél keskenyebb telkekre művészet otthont tervezni, ha meg túl rövid a telek, szintén más építészeti terv fog készülni.

Lényeg a lényeg, akármilyen határozott elképzelésünk is van leendő otthonunkról, hagyni kell helyet a képzeletünkben a kiválasztott telek számára is, és rugalmasan kell kezelni az álmainkat.

Nagyon fontos, hogy olyan építészt válasszunk, akivel egy húron pendülünk. Legyen közös halmaz a mi ötleteink és az ő hajlandósága között. Fél szavakból is értsük egymást! Ma már elvárás - legalábbis szerintem, hogy egy építésztervező rendelkezzen saját honlappal, ahol feltünteti a referenciáit. Ebből nagyjából megsaccolhatjuk a stílusát. Ha csupa lapostetős, modern épület szerepel a weboldalán és mi mindenképpen egy tornácos, parasztház jellegű otthon szeretnénk, nem biztos, hogy ő a mi emberünk. 

Az első beszélgetés az elképzelésekről szól. Kikből áll a család? Milyen az életritmusuk? Hány évesek a gyerekek? Mik azok a helyiségekhez, amelyeknek mindenképpen rá kel férni az alaprajzra? Mekkora méretben gondolkodnak a megrendelők? És a többi, és a többi...

Mi két építésznél jártunk, és a másodikat bíztuk meg a munkával. Az első konkrétan azt kérte, hogy rajzoljam meg én a házat, majd ő utána abból fog dolgozni. A második pedig határozottan rossz néven vette, hogy bármilyen saját tervet is készültem megmutatni neki: egész egyszerűen kivette a kezemből a rajzot és lefordította. Végül a személyisége és a hozzáállása miatt választottuk a mi építészünket. 

Avagy egy telekvásárlás rejtelmei

Photo by Breno Assis on Unsplash

Hú, rengeteg kérdés merül fel, amikor az ember telket keres. Milyen a tájolása? Milyen környéken van? Összközműves, avagy sem? Mekkora legyen? Satöbbi, satöbbi.

Minden a családtól függ. Mik az igények? Kisgyerekek vannak? Vagy már épp kirepülőben vannak az utódok? Csupasz legyen a telek, vagy buján fás? A város melyik pontján legyen? Van-e ipartelep a közelben? Milyen az uralkodó széljárás? Milyen a lejtése? 

Megannyi kérdés. 

A mi kiindulási pontunk az volt, hogy lehetőleg viszonylag kevés ház és ember legyen a közelünkben. Szerettük volna, ha már fákkal, növényzettel benőtt a telek, és nem pusztán egy csupasz terület. Ahogy feltettem a lakásunkat az online felületekre, nagyon módszeresen elkezdtük keresni álmaink birtokát. Már ezt megelőzően is nézelődtünk, de itt fordultak komolyra a dolgok. Nagyjából tudtuk, hogy minimum 900 nm kell nekünk, három gyerek, autó, home office, nagy, közös helyiség, illetve kert, burjánzó, növényekkel teli kert, ez volt a cél. Az anyagiak is adottak voltak, bizonyos összeg felett nem is néztem szét. 

Hamar találtam jelölteket, amiket személyesen meg is néztünk. Különösen beleszerettem egy elég néptelen kis utcácskában lévő dupla telekbe, de abszolút minden közművet nekünk kellett volna bevezetni, plusz még földet is kellett volna szétteríteni. Arról nem is beszélve, hogy az utcában nincs csatorna... Mindez nem is zavart volna bennünket, csakhogy a hirdető-eladó személye meglehetősen bonyolultnak bizonyult. Amikor először felhívtuk, közölte, hogy nem is biztos, hogy eladó a telek, bár csak a baj van vele. Viszont ha mégis érdekel bennünket, akkor tud engedni az árból. Aznap este azonban fél millió forinttal emelkedett a telkek hirdetési ára. És ez így ment tovább. Minden telefonhívásunk után fél millió plusz. Nem tudtuk mire vélni.

Sokszor kimentünk a tel(k)ekre. Ezt nagyon tudom ajánlani mindenkinek, aki házépítés céljából telket keres. Menj ki minél többször, különböző napszakokban, hétköznap, hétvégén. Figyeld meg, mikor árnyékos, milyen a környék, mekkora a forgalom, mit érzel, amikor beleszagolsz a levegőbe. És, beszélgess a környéken élőkkel! Úgyis fel fognak bukkanni, ha látják, hogy a telek iránt érdeklődsz. Egy-egy félmondatból nagyon sokat megtudhat az ember. Akár az eladóról, akár a lakóközösségről. Mi egy alkalommal azt tudtuk meg, hogy az utca elejében lévő lovarda, hát, elég intenzív szagokat bocsát ki magából nyaranta. Illetve több különböző anekdotát hallgattunk végig az eladóról is, több különböző embertől. 

A telek, ami mellett végülis maradtunk, nagyjából megfelel az összes kezdeti kritériumunknak. Nyugodt helyen van, forgalom alig, két közvetlen szomszéddal. A hátsó szomszéd szántó. Illegális behatolóként eddig jó pár nyulat és őzet azonosítottunk. Egy feltétel nem teljesünk, éspedig hogy legyen növényzet. Sebaj, ezt is a magunk igényei szerint alakíthatjuk majd. Addig meg maradnak már árnyékolástechnikai megoldások. 

Ja, és lakópark. Amit soha sem tudtam volna elképzelni. Hát, Isten útjai kifürkészhetetlenek. 

Még épp időben...

Photo by Luc Bélanger on Unsplash

Nagyjából a téli szünetben, karácsony tájékán fogalmazódott meg bennünk végképp az elszánt gondolat: építkezni fogunk. Ehhez azonban első lépésként el kellett adni a lakásunkat. Így hát január harmadikán a létező összes online felületen helyeztem el hirdetést. Ingatlanközvetítőt nem szerettünk volna a tranzakcióba bevonni, voltak ez irányú korábbi rossz tapasztalataink. Úgy voltunk vele, hogy kipróbáljuk először segítség nélkül. Sőt, elsőre csak ingyenes felületeken hirdettem. Az eredmény pont ennek megfelelő volt. Nulla, azaz nulla érdeklődő. Ekkor váltottunk fizetős, képeket tartalmazó hirdetésre. Az eredmény négy hívás volt, ebből kettő ingatlanközvetítő. Tőlük gyorsan el is köszöntem, megemlítve, hogy előre szóltunk a hirdetésben: ne keressenek. A másik két telefonhívás már érdekesebb volt, mindketten eljöttek megnézni a lakást. Egyikük még a szemrevételezés előtt kért tőlem azokról a helyiségekről is fotót és információt, amelyek nem fértek a hirdetésbe. Ez biztató volt a kezdeti nagy csend után.

Beszélhetnénk arról, hogy milyen sikerrel hirdettünk volna, ha lakberendezési magazinszerűen rendeztük volna be az otthonunkat, hogy aztán egy hozzáértő lefotózza, de ez számunkra már nem derült ki. Ez lett volna ugyanis a követező lépés, amire szerencsére nem került sor.

A két érdeklődőből az egyik meg is vette a lakásunkat. Beleszeretett, és ezt választotta. Az adásvételit február végén ütöttük nyélbe, tehát szűk két hónap alatt elkelt az otthonunk.  

És tényleg még épp időben. Alig költöztünk át az albérletbe, máris érvénybe léptek a koronavírus okozta veszélyhelyzetben a kijárási korlátozások. 

A legnagyobb kérdés

Photo by Denys Nevozhai on Unsplash

Legnagyobb azért is, mert miért is vágtunk bele az építkezésbe? Illetve legnagyobb azért is, mert valószínűleg az elkövetkezendő hónapokban jó párszor el fog még hangozni - legtöbbet nyilván a mi szánkból. 

Arra tudok válaszolni, hogy miért vágtunk bele. A 80 nm-es társasházi lakásunkat kinőttük, a három gyerekünk idegrendszere egyre kevésbé bírta, hogy egy szobában laknak, arról  nem is beszélve, hogy egyikőjük lány, a másik kettő pedig fiú. Egyéb igények is felmerültek, amik kivitelezhetetlenek voltak a kis lakásban. 

Egy gyors piaci körkép után láttuk, hogy használt házat nem éri meg venni, és nem is tudnánk annyi pénzből, amennyit a lakásunk és a megtakarításunk együtt ért. Lakásban pedig egyáltalán nem gondolkodtunk. Ha már mozdulunk, az csakis ház lehet, saját udvarral, kerttel. No meg CSOK-kal. Ha már úgyis van három gyerekünk. 

Így maradt az építkezés.

És itt kezdődtek a kalandok.